Tegnap egy irodaház átadásán működtünk közre. 250 vendéget vártunk welcome italokkal, canapékkal és a flying büfével.
Nagy sikert arattunk, a vendégektől rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk és az elfogyott étel és ital mennyisége is erre utalt.
A rendezvény előcsarnokában hostesseink alkoholmentes üdítőket és pezsgőket kínáltak az érkező vendégeknek.
Az esemény kezdetekor pedig felszolgálóink körbejárva kínálták a körtés diós kecskesajt falatokat, az érlelt és flambírozott tőkehalat valamint a lazactatárt.
A köszöntőbeszéd és a komolyzenei ízelítő után az irodaház belső udvarában zenekíséret mellett ízlelhették meg állófogadás keretében a lazacsteak-et, a garnélarákot, a mini burgereinket, a nyúlterrint és a kacsamellet.
Nem volt titok, hogy desszerttel is készültünk, így mikor főételeink elfogytak, mini csoki-, és citromtortát kínáltunk, valamint macaronokat szervíroztunk.
Elmondhatjuk, hogy eddigi legnagyobb létszámú eseményünk nemcsak, hogy zökkenőmentesen zajlott, de sikertörténetként könyveljük el, a sok elégedett résztvevő mosolyát.
És mi pont ezekért a pillanatokért dolgozunk!